Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mexikói kaja, ahogy én készítettem

2010.11.18

Tüzes csirkemell zöldségekkel

Hozzávalók: fél kg csirkemellfilé chili vagy Erős Pista, 3 evőkanál méz, 3 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál worcester szósz, 2 evőkanál ketchup, kb. 1/2 dl olaj, só, bors, fokhagyma (összetörve), kevés víz, 5-10 dkg vaj, 50 dkg mexikói zöldségkeverék.
2 nagy fej hagyma, 3 db kaliforniai paprika (különböző színű), esetleg 20 dkg gomba.

Elkészítés: A chilit vagy Erős Pistát, a mézet, a szójaszószt, a worcester szószt, a ketchupot, az olajat, a fűszereket és a fokagymát egy nagyobb tálban összekeverjük. A csirkemellet hideg vízben alaposan átmossuk, a vékony hártyákat levágjuk róla, majd csíkokra vágjuk. Ezután a csirkemell csíkokat az elkészített pácba öntjük, és jól elkeverjük. Állni hagyjuk kb. 1 órát.
A hagymákat nagyobb kockákra vágjuk, a paprikákat is ugyanígy. (Ha gombát is teszünk bele, akkor azt is). Egy nagyobb serpenyőt felmelegítünk, egy pici olíván átforrósítjuk a hagymát, beledobjuk a paprika kockákat és hirtelen megpirítjuk. Kivesszük, félretesszük és beleöntjük serpenyőbe a csirkét a páccal, közepes lángon addig főzzük, amíg a csirke megpuhul. Közben kóstolgatjuk, és ízlés szerint ráfűszerezünk (chili, szószok, ketchup...). Mikor a hús puha, rádobjuk a gombát, ez enged egy kis levet. Attól függően, hogy mennyire szeretnénk szaftosra, elfőzzük vagy kevés vízzel felengedjük, és lefedve még kis lángon 5-10 percig főzzük. Végül visszatesszük a hagyma-paprika keveréket. Akkor finom, ha a zöldségek még roppannak!

Száraz serpenyőben megmelegítjük a tortillát, konyharuhában vagy fóliában melegen tartjuk.
Megkenjük babkrémmel, guacamoléval, teszünk bele húst, salátákat esetleg reszelt sajtot.
Ha föltekered, akkor burrito, ha félbehajtod, akkor taco, ha még reszelt sajtot is teszel bele, akkor fajito.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.