Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Chilis trüffel mandulás piskótán

2009.08.23

Ezt a receptet egy borkóstolós vacsora után alkottam, ott ettünk hasonlót, és a desszert után most nem a szokványos édes desszertbort kínálták, hanem egy testes száraz vörös bort! Ajánlom kipróbálásra! Csodás párosítás!

Mandulás piskóta:

4 tojásfehérje, 9 dkg cukor, 10 dkg darált mandula, 2 dkg finomliszt, 1/2 citrom héja, 2 dkg vaj, a tepsi kikenéséhez: zsír, liszt

A tojásfehérjét kemény habbá vertem, közben apránként a cukrot is beledolgoztam. Belecsorgattam az olvasztott vajat. A mandulát és a citromhéjat a liszttel összekevertem, lazán a tojáshabba forgattam. Egy nagyobb tepsit sütőpapírral kibéleltem és a masszát egyenletesen elkentem. Előmelegített sütőben, közepes lángon (180 °C) 18 percig sütöttem. A sütőből kivéve – vagyis amikor a tészta még forró – késsel elmozdítottam a helyéről, mert különben leragad.

Trüffel

30 dkg étcsokoládé, 5 evőkanál tej, 12 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 4 tojássárgája, kakaópor

A csokoládét feldaraboltam, és tejben állandó kevergetés mellett, alacsony hőfokon megolvasztottam, majd belekevertem 10 dkg porcukrot, és hozzáadtam a tojássárgáját. A vajat is megolvasztottam, majd a csokoládéba kevertem. Hűvös helyen 2-3 óráig pihen, majd a masszát elterítettem egy sütőpapírral bélelt tepsiben.

Összeállítás:

A piskótát 6x8 cm-es téglalapokra vágtam, a trüffelt 4x6 cm-es téglalapokra. Egyet-egyet összeragasztottam egy csepp olvasztott ét csokival és tálalásig légmentesen lezárva hűvös helyen pihentettem.

Tálalás:

Egy nagy tábla chilis csokoládét gőzön felolvasztottam egy kevés olajjal, és belekevertem egy decinyi tejszínt. Személyenként egy-egy tányérra tettem egy trüffeles piskótát, mellé csorgattam egy-két evőkanálnyi chilis csoki krémet. Díszíthetjük mandulapehellyel, citromfű levélkékkel stb.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.